Main menu

A FuzziBunz megújul

18th Aug 2014

A FuzziBunzt gyártó CRG cég pár napja bejelentette, hogy a teljes FuzziBunz termékskálát megújítják.

Egyméretes nagy, sötét zöld színben

Egyméretes nagy, sötét zöld színben

Első körben bejelnetették az új egyméretes kicsi és egyméretes nagy fazont. A kisebb 3-13,5kg között ajánlott, mag a nagyobb 4,5-20,5 kg között. Elmondásuk szerint 9 hónapot töltöttek a pelenkák teljes újragondolásával és számtalan anyuka visszajelzése alapján alakították ki a két egyméretes fazont. Belátták, hogy az egyméretes pelenkák egyszerűen nem tudnak újszülött kortól totyogó korig mindenkinek valóban jól működni, ezért lett 2 egyméretes verzió. A kisebb alacsonyabb súlyú babáknak, a nagyobb a kifejezetten nagyobbaknak. A termékfejlesztő mérnök elmondta, hogy újratervezték a varrásokat, a patentok és gombok elhelyezését, a geometriát, az anyag megerősítését.
Neil and Kendall Broussard mosható pelenka használók és tesztelők elmondása szerint az új fazon sokkal jobb nedvességzárást és állíthatóságot hozott, még sokat mozgó gyerekeken is, illetve nyomás alatt. Elmondták azt is, hogy általánosságban jobban működik, könnyebben és passzentosabban lehet méretre állítani és egszerűbb lett a zseb megtömése is.
Jeni Couvillion, a cég szóvivője elmondta: Arra törekszünk, hogy a lehető legjobban teljesítő mosható pelenkát alkossuk meg.

Amerikában a FuzziBunz webshopjában 20 dolláros áron lehet megrendelni az új kicsi és nagy egyméretes pelenkákat, egyelőre sárga, fehér, kékeszöld, világos zöld és sötét zöld színben.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *