Main menu

Beszámoló az első Budapesti Mosható Pelus Piknikről

12th Aug 2014

Amikor feldobtam az ötletet, hogy szervezek egy mosi pelus összeröffenést, akkor arra számítottam, hogy majd a budapesti keménymagból összejövünk 20-an és pelusos családi kis piknik lesz. Már azon is meglepődtem, hogy a Facebook eseményre több, mint 40-en jelentkeztek, bár még ezek után sem számítottam 25 embernél többre. Reggel telepakoltam az autót pelussal és nasival és kizötyögtem a térre. A parkban éppen aznap dolgozó közmunkások hunyorgó tekintetétől kísérve elkezdtem kipakolni az egyik asztalra 9:45-kor a pelusokat és a nasikat, no meg cuki kis adománygyűjtő dobozt, amit reggel a Sparban vadásztam 🙂

9:50-kor még sehol senki nem volt, kicsit kezdtem magam hülyén érezni, a közmunkások meg csak lopva figyeltek fűgereblyézés közben. Aztán megérkeztek az első anyukák. Egyből tudtam, hogy ide jönnek azok, akik szebbnél-szebb kendőkben hozták a piciket 🙂 Egy óra múlva már kb. 50 fős mama tömeg alakult is ki, plédek, babakocsik, kendők egymás mellett sorakoztak. Szuper volt látni! Nagy örömömre nem csak moshatózós veterán anyukák jöttek pelust dicsőíteni, hanem még teljesen “szűz” érdeklődők is. Volt rengeteg pelus simogatás, magyarázás, élménybeszámoló, kérdések, szökőkutas pancsolás, pelenka villantás és jó hangulat. Szuper volt élőben is találkozni a Facebookról ismerős nevekkel. A napot koradélután zártuk, az adományos doboz addigra meg is telt. Ha jól számoltam, összesen 33 pelust kaptunk és ezen felül babylegs, betét, szárazontartó is került a dobozba! 🙂

A további érdeklődésre és nagy sikerre való tekintettel megszervezem az őszi találkát is.

A Facebook eseményt ITT lehet követni.

Akkor most jöjjenek a képek:

2014-08-12 11.44.09 2014-08-12 11.44.16 2014-08-12 11.44.35 2014-08-12 11.44.45 2014-08-12 11.44.50 2014-08-12 12.11.02 2014-08-12 12.21.46 2014-08-12 12.36.54 2014-08-12 12.37.47
1654041_10152181374570388_9202646082750062499_n 10314568_10152181377135388_6935329325512063156_n (1) 10314632_10152181378970388_1620779615196409047_n 10349147_10152181372385388_4752664457506617952_n 10403326_10152181372950388_8898796855309559418_n 10446671_10152181378440388_5018240589456679294_n 10513368_10152181374155388_8937125497532902697_n 10534057_10152181377595388_6324471408377026760_n 10561671_10152181374950388_2386690039680638110_n 10577197_10152181373585388_7759304689004305859_n 10612962_10152181375545388_2355467478978902131_n 10614309_10152181376560388_6907579860892954042_n 10344280_429882750488126_1225410562171090318_o 10498497_429882740488127_5522455866413194826_o 10515071_429882757154792_1151018979267920425_o

 

2014-08-12 15.36.48

Ez a szép adag mind a pikniken gyűlt össze. Mindenkinek köszönjük a felajánlást!

One comment on “Beszámoló az első Budapesti Mosható Pelus Piknikről

  1. Pingback: Adománygyűjtés a pici “elfeledetteknek” | Bab és Pötty

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *