Main menu

És mi lesz anya “pelusával”?

22nd Jun 2014

Sok anyuka, aki mosható pelenkát használ, azért teszi mert tudatában van annak, hogy a babának és a környezetnek is jót tesz vele. A gyerkőc 2-3 év alatt szobatisztává válik. Na de eszünkbe jutott, hogy nekünk nőknek hány évig kell eldobható “pelus”?

Az eldobható pelenkákhoz ugyanazt az alapanyagot használják, mint az eldobható tisztasági és egészségügyi betétekhez. Ugyanolyan eljárással készülnek, csak éppen ezeket hosszú évekig használjuk, nem “csak” 2-3 évig, mi anyukák eléggé későn válunk pelusmentessé és akkor is csak egy rövid időre a másik típusú pelenka használatáig 😀 Visszafogott becslések alapján egy gyerek 2,5 év pelus használat alatt kb. 5500 eldobható pelenkát használ el. Egy átlag nő első menstruációjától a változó korba lépésig és a vérzés megszűnéséig kb. 16.000 eldobható intim betétet, illetve tampont használ el. Bár ezek mérete kisebb, de a felhasználók száma és az egy főre jutó fogyasztás jelentősen magasabb. A végeredmény pedig ugyanaz: veszélyes hulladéknak számító használt betétek és tamponok kötnek ki a szeméttelepen, ahol jó esetben pár száz év alatt lebomlanak.

Ebbe belegondolva és homlokát ráncolva mit tehet a környezettudatos nő? Felméri további lehetőségeit. Ezek pedig: Mosható tisztasági és egészségügyi betét használata, illetve intimtölcsér használata. Most nézzük meg közelebbről a mosható betétek lehetőségét.

Charlie Banana mosható betét

Charlie Banana mosható betét

A mosható betétek előnye:

  • Mosható betétek ára néhány hónap alatt megtérülhet, attól függően, hogy milyen gyakran használunk ilyet.
  • Egy mosható betét évekig kiszolgál minket.
  • Nem termelünk több fürdőszoba kukányi szemetet, nem hordjuk ki a szemetesbe a pénzünket.
  • A természetes és puha anyagú mosható betétek sokkal barátságosabbak a bőrrel szemben, mint a papír betétek.
  • A mosható betétek jobb szellőzést biztosítanak az intim területen.
  • Ragasztóanyag-mentességükkel a fehérnemű anyagát is kímélik.
  • Illatanyag- és vegyszermentes megoldást kínál az ezekre érzékeny hölgyeknek.
  • Kapható normál és tanga formában, különböző méretekben.
  • Választhatunk pamut, kender, bambusz, mikroszálas anyagok közül és ezek kombinációja is létezik.
  • Mosható betétet vásárolhatunk WAHM-októl, hazai termékeket támogatva, kedvező áron.

A mosható betétek lehetséges hátrányai:

  • Higiénikus tárolásuk a mosás elérkezéséig megoldandó, a mosható pelenkákéhoz hasonló módon. Ez bár egyszerű, de mégsem annyira kényelmes, mint simán kihajítani a kukába használat után.
  • Utazáskor többlet munkával jár, ha mondjuk nyaraláskor is mosható betétet szeretnénk használni.
  • Nagyon erős vérzéssel “megáldott” sorstársaknál gyakoribb cserével kell számolni, mint egy eldobható betét használata esetén. (A gyakoribb csere egyébként egészségesebb és higiénikusabb is, ezzel rosszul nem járunk) Erős vérzés esetén kombinálható a mosható betét használata intim tölcsérrel is.
  • Egyszeri beruházást igényel a készlet megvásárlása, ami azonban nagyon hamar megtérül.
  • A mosható betétek általában patenttal vagy tépőzárral rögzíthetőek a szárnyakon ragasztó helyett, ez pár másodperccel több odafigyelést igényel, amíg bele nem jön az ember lánya.

Ti használtok már mosható betétet vagy intimtölcsért?

One comment on “És mi lesz anya “pelusával”?

  1. Pingback: Poppybaby tisztasági mamabetét teszt - Bab és PöttyBab és Pötty

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *