Main menu

Kalandom a Totbots Easyfittel

26th May 2014

Ezt a cikket már hosszú hetek óta halogatom, jó ideje tart a huza-vona köztem és a TotsBots Easyfit között. Szerelem volt első látásra, de sokáig ellenálltam neki, láttam benne a rizikót, de végül győzött a fellángolás és megvettem a három kismalac meséset.

photo_1_1395321047

A TotsBots Easyfit egy egyméretes AIO pelus, vízzáró külső alatt zseb lapul amit minky (bébiplüss) anyag takar és egy belevarrt nyelvet lehet belegyömöszölni. A gyártó bevallása szerint sem nagyon pisilős babákra van kitalálva és nem is éjszakára, úgy maximum “boostolva”, azaz plusz betéttel felvértezve ajánlják. Koraszülött/kicsi ikrek esetére meg lehet találni a Teenyfits verziót, ami ennek a kisebb változata. Lássuk mire jutottunk hosszú udvarlásunk alatt a TotsBots Easyfittel. Főként külföldről szerezhető be, ára forintban kb. 6500 körül van.

Miért szeretem? Nagyon-nagyon imádnivaló mintákkal hozták ki a pelusokat, a mesés szériában találunk a három kismalactól, az angol gyerekmeséig, Humpty Dumpty-ig mindenféle mesés pelust. Már mesét értő gyerekeknek biztosan nagy kedvenc lehet. Nálunk egyelőre csak én szórakoztatom magam három kismalac meséléssel pelenkázás közben 🙂 A másik előnye, hogy kicsi csomagot ad, ha önmagában használjuk, de hogy az mire elég, arra még visszatérek. Gyorsan szárad, jól megvarrt, minőségi pelenkáról beszélünk. Csípő fazon, ami cukin mutat a bébin és egészen jól állítható, annak ellenére, hogy nem vagyok nagy patent rajongó. A minky belső felületből gyorsan és egyszerűen takarítható minden “termés”.

Miért nem szeretem? Ez a rész kicsit hosszabb lesz. Egy kb. 7500Ft-os pelenkáról beszélünk (amit sikerült 3000-ért megvennem használtan, de teljesen újszerű állapotban, hurrá!). Ez az ár már elég magas ahhoz, hogy tuti megbízható, teljes megoldást várjunk el tőle. Hát sajnos nálunk nem teljesít annyira jól, mint amennyire az árától elvárnám. A saját kis bevarrt betétje annyit ér, mint halottnak a csók onnantól kezdve, hogy a gyermek elkezd nakpi sok deci innivalót fogyasztani. Körülbelül egy óra alatt ázik ki Robi alatt magában. Megpróbáltam a pelust mindenféle más betéttel turbózni nappalra, hogy hátha ki tudok belőle csikarni egy 3 órás száraz menetet. Sajnos nem sikerült. Olyan betéteket tettem bele, amik más pelusokban már bizonyítottak, de valahogy a TotBots Easyfitben semmi nem bírt 3 órát szárazon. Negatív pont még, hogy a zseb eléggé szűk, a vízzáró réteg belül cserébe eléggé tapadós, tehát igazi élmény belegyömöszölni a saját, plusz egy turbózó betétet. Sem a többféle méretállítás, sem a betétekkel variálás nem vezetett sikerre. 3 óra leteltével minden egyes alkalommal volt legalább egy kicsi ázás. Valahol, valami nem stimmel, combnál mindig ázás van. Talán a keskeny terpesz szélesség miatt vagy a szűk zseb “nyomja ki” a pisit? Őszintén szólva nem jöttem rá a megfejtésre. Emiatt a kísérlet sorozat miatt tartott sokáig mire végre rávettem magam, hogy írjak róla. Nem akartam feladni a reményt, de úgy néz ki ez nem Robira lett kitalálva. Ennek ellenére nem akarok tőle megválni, mert tényleg tüneményes a minta, elteszem, hátha majd Ketteskének jó lesz! 🙂
FRISSÍTÉS: Robi valahogy kompatibilissé vált az Easyfittel. A pelus önmagában továbbra sem bír 1-1,5 óránál többet, de immáron szinte bármilyen plusz nedvszívót beletéve tökéletes visz 3-4 órát is. Tetrától a Best Bottom betétig minden került már bele. Glória is lelkes Easyfit felhasználó mióta kinőtte a Teenyfiteket, van már cuki lányos pleusunk is ebből a típusból. A pelustárolónk tele van Easyfittel, annyira megszerettük és a mi még ezen felül is jó hír, hogy már Magyarországon is kapható a www.totymorgo.hu webáruházban.

Robi a képen TotsBots Easyfit három kismalacos pelust visel.

A gyártó oldala: TotsBots

One comment on “Kalandom a Totbots Easyfittel

  1. Pingback: Bambino Miosolo, a meglepetés | Bab és Pötty

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *